Védett fogyasztók közhiteles nyilvántartása

Projektvezető

A projekt ideiglenesen felfüggesztésre került.

Cél

A védett fogyasztók közhiteles nyilvántartása Magyarországon.

Linkek

Első nyilvános közleménye 2009 július 2-án, valamint annak sajtóvisszhangja.

Leírás

Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Tisztelt Költségvetési, Pénzügyi és Számvevőszéki Bizottsági Elnök Úr!

Az idei évtől az államtól az (elosztói engedélyes) közmű-szolgáltatókhoz került a közművekkel kapcsolatos szociális juttatásban részesülő állampolgárok, az ún. „védett fogyasztók” nyilvántartásának és adminisztrálásának a kényszere.

A közműszolgáltatók természetesen készek eleget tenni jogszabályi kötelezettségeiknek.

A hatályos jogszabályok ugyanakkor olyan eljárást határoznak meg a védett fogyasztói körbe kerülésre (1. melléklet), amely
− a jegyzőket védett fogyasztónként több különálló határozat meghozatalára kényszeríti,
− a közműszolgáltatóknál többtucat, különálló, koordinálhatatlan, átláthatatlan, nem közhiteles, a közműszolgáltatók által valóságtartalmukban és változásaikban egyaránt ellenőrizhetetlen és követhetetlen adatokon alapuló adatbázis létrejöttét eredményezi,
− mindez visszaélésekre ad alkalmat, és
− az eddigi tapasztalatok alapján tényleges visszaélésekhez is vezet (2. melléklet).

A kelleténél nagyságrenddel drágább informatika és a várható tömeges visszaélések költségeit elsősorban nem az állami költségvetés fedezi majd, hanem
− közvetlenül a közműszolgáltatók,
− közvetve pedig a fogyasztók, mégpedig elsősorban a nem védett fogyasztók.

A fenti problémák megoldására a közműszolgáltatók, a védett és a nem védett fogyasztók, valamint a helyi és a központi állam szempontjából is ésszerű megoldást javasolunk: a korábbi gyakorlattal megegyezően egyetlen, központi, közhiteles védett fogyasztói adatbázis üzemeltetését támogatjuk, amelyből minden közműszolgáltató bizonyíthatóan azokhoz és csak azokhoz az adatokhoz jut hozzá, amelyek jogszabály szerint rá tartoznak.

Ez a megoldás (3. melléklet)
− jó a jegyzőknek, mert több határozat (áram, gáz, potenciálisan távhő, víz) helyett egy határozatot kell hozniuk,
− jó a védett fogyasztóknak, mert féltucatnyi út (jegyző, esetleg orvos, áram, gáz, potenciálisan távhő, víz, mindezt jogvesztő határidővel 30 napon belül) helyett egyetlen úttal (jegyző) elintézhetik ügyüket: a fogyasztó kérelme esetén a megfelelő adatok nyílt szabványos formában, automatikusan kerülnek a jegyzőhöz, és a jegyzőtől a megfelelő adatok ugyancsak nyílt szabványos formában, automatikusan kerülnek a közműszolgáltatókhoz,
− jó a közműszolgáltatóknak, mert nagyságrenddel csökkenti a visszaéléseket, nagyságrenddel csökkenti a vonatkozó adminisztrációs költségeiket, valamint további, a fogyasztók érdekében álló együttműködésnek képezi alapját közöttük,
− jó minden fogyasztónak, mert a közműszolgáltatók nem hárítják át rájuk egy jogszabályi kötelezettségből fakadó, de nem funkcionális rendszer költségeit,
− jó a mindenkori kormánynak, egyrészt mert jó a fogyasztóknak, másrészt mert a megoldás egy jövőbeni hatékony, központi állami kontroll és helyi jogosultsági többletellenőrzés alapján működő, korszerű támogatási rendszer alapját képezheti majd.

E megoldás valóra váltásában, valamint más, a fogyasztók adminisztratív terheit lényegesen csökkentő projektek előkészítésében is készséggel partnerek lennénk, amelyekhez további, a védett fogyasztók ügyében egyelőre nem érintett szolgáltatók (távhő, víziközművek) is csatlakoznának.

Jelenlegi és jövőbeni javaslataink azonban igénylik a központi állam két hatalmi ágának, a kormánynak és a törvényhozásnak az együttműködésre való képességét és hajlandóságát.

Amennyiben az állam nem csupán az állami költségvetés, hanem a családok költségvetése iránt is felelősséget érez, jelenleg az alábbi módon segítheti a közműszolgáltatókat és a jegyzőket kötelezettségeik ésszerű módon való teljesítésében:
1. Pénzügyminisztérium államtitkári szintű tárgyalást javaslunk annak érdekében, hogy a védett fogyasztói adatbázis
1.1. (a fogyatékosságuk miatt védett fogyasztói státuszt kérő fogyasztók általi felhatalmazás esetén) hozzájuthasson a fogyatékos fogyasztóknak a Magyar Államkincstár fogyatékos-adatbázisban lévő adataihoz – ne kelljen feltétlenül orvoshoz menniük igazolásért; ugyanígy
1.2. (a szociális helyzetük miatt védett fogyasztói státuszt kérő fogyasztók általi felhatalmazás esetén) hozzájuthasson az érintett fogyasztóknak a Magyar Államkincstár szociális adatbázisban lévő adataihoz.
2. Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Alelnöki szintű tárgyalást javaslunk annak érdekében, hogy a védett fogyasztói adatbázis (az érintett fogyasztók általi felhatalmazás esetén) hozzájuthasson az érintett fogyasztóknak a személyi és lakcím adatbázisban lévő adataihoz.
3. Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Főosztályvezetői szintű jogszabály-konzisztencia vizsgálatot javaslunk annak érdekében, hogy a jogszabályok ne csak a feladatok delegálását érjék el, hanem ésszerű módon való ellátásukat is lehetővé tegyék.
4. Döntést kérünk abban a kérdésben, hogy a kormány kit bíz meg a pénzügyileg széles értelemben ésszerű intézkedéscsomag szakmai és politikai egyeztetésével és előterjesztésével.

Az idő sürget: gyors és hatékony intézkedések hiányában olyan jogszabályok kerülnek végrehajtásra, amelyek az ésszerű döntések lehetőségének tartós beszűkülését eredményezik, minden család kárára. Amennyiben javaslatunkat nem csak egyeztetni, hanem megvalósítani is szeretnénk, azt a védett fogyasztói státuszba való tömeges, állami várakozások szerint akár 700.000 – 1.000.000 fogyasztót érintő jelentkezés, azaz tél előtt kell megtennünk.

Kérjük,
− felelős döntéseikkel, kezdeményezésünk aktív segítésével, valamint
− a végrehajtásban való esetleges, a tárgyalások kimenetelétől függő állami részvétel esetén a nyílt szabványoknak eleget tevő, az Önök, az aláírók, és a nyilvánosság számára is átlátható végrehajtás külön-külön való ellenőrzésével
személyesen is támogassák erőfeszítéseinket.

Budapest, 2009. június 30.
Üdvözlettel:

Dr. Bálint József
Elnök
Jegyzők Országos Szövetsége

Kovács László
Elnök
MEE Villamosenergia Társaság

Németh Lajos
Elnök
Magyar Energiafogyasztók Szövetsége

Dr. Laczó Sándor
Elnök
Magyar Gázipari Egyesülés

Hamecz István
Elnök
Nyílt Szabvány Szövetség

Dietz Gusztávné Dr.
Elnök
Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület

1. melléklet: A jelenleg hatályos jogszabályok által meghatározott rendszer vázlata

2. melléklet: Visszaélések ellenőrzésének megoldatlansága


From: ivancsics.sandor@egaz-degaz.hu
Sent: Friday, May 22, 2009 4:57 PM
To: Magyar Gázipari Egyesülés
Cc: Csomortány András; Viktor László; Szabó Péter; Szalainé Papp Erzsébet; Szalay Nagy János; Szinvai Árpád
Subject: KÜB összehívó a 05.27-i ülésre (felvetés)

Kedves Kollégák!

Köszönöm a meghívást ott leszek. Valamelyik napirendhez kapcsolódva beszélnünk kellene a következőről.
A védendő státuszról szóló igazolást a jogszabály alapján a fogyasztótól kapjuk. Ez igen nagy probléma, mert visszaélésre ad lehetőséget, már most tapasztaljuk, hogy sokan, ál igazolásokat adnak be. Ennek az ellenőrzésére nincs a szolgáltatóknak kapacitása, rengeteg időnkbe telik, hogy ellenőrizzük az adatok helyességét, valódiságát. Feltétlen el kellene érni (lobby), hogy hivatalos szervtől, min. Önkormányzattól kapjuk az igazolást NEM az ügyféltől (mint a kompenzáció esetében ez a MÁK).

Üdvözlettel:

Iváncsics Sándor
Ügyfélszolgálati Igazgató
ÉGÁZ – DÉGÁZ ZRt.
GDF SUEZ

3. melléklet: A javasolt rendszer vázlata

  1. Még nincs hozzászólás
  1. Még nincsenek visszakövetések