Nyilt.org
Affiliáció
Szervezetközi (nem kizárólag Nyílt Szabvány Szövetségi) projekt.
Szövetségen belül: Általános Alelnök
Projektvezető
Szövetségen belül: Maróy Ákos
Projekt események
Projekt események 2009 novemberétől.
Feliratkozás
Iratkozz fel a projekt résztvevői közé!
Cél
A “nyílt” szervezetek hálózatának létrehozása és a “nyíltság” közös politikai képviselete.
Leírás
Ormosy Gábor
Vezérigazgató
MAG Zrt.
Tisztelt Vezérigazgató Úr!
A Nyílt Szabvány Szövetség képviselőiként, de az egész Magyarországi „nyílt” közösség érdekeinek képviseletében keressük Önt.
Fontosnak tartjuk, hogy a nyílt szabványok, és a kapcsolódó nyílt forráskódok és nyílt adatok témakörei által felvetett szempontokat képviselő szervezetek képesek és hajlandóak legyenek a horizontális szerveződésre, és a későbbiekben összefogásra, mind szakmán belül, mind a kormányzat, mind pedig a civil társadalom felé. Mindezt közvetlenül a közpénzből finanszírozott ITC-infrastruktúra nyíltsága, közvetve pedig a megrendelők, a fogyasztók és – állami megrendelő esetében – az adófizetők érdekében javasoljuk.
Az együttműködés tényleges beindítása érdekében szükség lenne
− egy olyan bázisra, ahol a szervezetek állandó jelleggel összegyűlhetnének közös munkára, konzultációra és egyeztetésre,
− minimális infrastruktúrára,
− néhány közös, limitált méretű projektre és rendezvényre az ideológia, a szabványok, a promóció, és a további közös projektek érdekében.
Kezdeményezésünknek a nyilt.org nevet adtuk.
Kérjük, segítsenek a nyilt.org program finanszírozásában.
A program valóra váltását Klaszter keretében látnánk célszerűnek, amennyiben adminisztratíve ez még lehetséges, vagy ismét lehetségessé válik.
Örülnénk, ha vonatkozó terveinket személyesen is ismertethetnénk Önnel.
A Nyílt Szabvány Szövetség idén kezdte tevékenységét, nonprofit egyesületként.
Nemzetközi (Google, IBM, Novell, Oracle; CMS Cameron McKenna, Spencer Stuart) és magyar (Graphisoft, OTP Alapkezelő, Ramasoft) cégek magyarországi vezetői, a civil (Eötvös Károly Intézet, Informatika a Látássérültekért Alapítvány) és az állami (Apeh, MNB, Országos Igazságszolgáltatási Tanács) szféra vezető beosztású munkatársai, valamint más magánszemélyek alapították. Jogi személyek nyártól léphetnek be, eddig az OTP Alapkezelőt, az IBM-et és a Novell-t vettük fel tagjaink közé.
Elnökünk Hamecz István, az OTP Alapkezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója.
A „nyílt szabvány” értelmezésünkben az a tökéletes versenypiac, amelyen a termékeket a szabvány homogenizálja egymás helyettesítőivé, függetlenül a gyártók tevékenységi körétől, tulajdoni formájától és üzleti modelljétől.
A Szövetség célja olyan, monopóliummentes piacok terjedésének elősegítése, amelyeken alkalmas szabványok generálta, egymással helyettesíthető, működő és együttműködő (interoperábilis) termékek, következésképp tágas versenypiacok jönnek létre.
Budapest, 2009. október 7.
Köszönettel:
Hamecz István
Elnök
Maróy Ákos
Általános Alelnök
Dr. Mázsa Péter
mb. üv.